Reggel 6 körül keltem, nemsokára General körbejárta a sátrakat, és mindenkit felébresztett. 7 órakor indultunk a reggeli vadlesre. Hamarosan belebotlottunk az előző nap megismert gyönyörű kis gepárdcsaládba, ezúttal keresni sem kellett őket. Lenyűgözően szépek és kecsesek ezek az állatok, szinte semmi nem vetekedhet velük. Szinte. Ha valami mégis, akkor az csakis a leopárd lehet. És ezúttal erről a saját szemünkkel is meggyőződhettünk. Ugyanis General hamarosan jelzést kapott rádión valamelyik kollégájától, hogy láttak egy leopárdot a közelben, amelyik elejtett egy varacskos disznót, és éppen azon falatozik. Egy kicsit még elidőztünk a gepárdoknál, figyeltük, ahogy a kölykök meg-megiramodnak és egymással játszanak, aztán elindultunk a leopárdhoz. General és Justice pontosan ismerték a helyet, ahol ez a bizonyos nőstény leopárd tanyázni szokott, egy kis fás dombocskánál, elég jól látható helyen. Hamarosan már néma csendben figyeltük, ahogy a pórul járt varacskos disznó lábszárcsontját ropogtatja. General szerint van egy kölyke is, aki feltehetően bent lapult a bokrok között. Amíg ott voltunk, addig nem jött elő. Legalább egy óráig figyeltük mintegy 5-6 méteres távolságból a leopárdot, akit láthatóan egyáltalán nem érdekelt, hogy ott vagyunk. 10 óra körül értünk vissza a táborba. Összepakoltunk, Gáborék megreggeliztek, majd 11 óra után kimentünk a leszállópályához. Dél körül jött értünk egy 10 személyes repülőgép. Kaptunk egy kis sétarepülést, ugyanis nem egyből Maunba repültünk vissza, hanem először kb. 25 perc alatt egy Lagoon nevű táborba repültünk, ami már nem az Okavango-deltában van, hanem jóval északabbra. A gép dobált egy kicsit, szegény Anna-Cecile, a francia lány, akit előző nap a táborban ismertünk meg, nem is bírta sokáig. Sebastian, a barátja próbálta nyugtatgatni, de a papírzacskón kívül sok mindennel nem tudott segíteni neki. Lagoonban kitettük Anna-Cecile-t és Sebastiant, valamint 2 másik franciát, majd kb. 50 perc alatt, ismét az egész Okavango-deltát átrepülve tértünk vissza Maunba. A pilótánk, Johnny, egy 25 év körüli fehér srác, kényelmesen elfogyasztott egy szendvicst, leöblítette egy kólával, láthatóan nem izgatta különösebben, hogy a világ egyik legszebb része felett repül. Az is igaz, hogy reggel már megjárta a Viktória vízesést is a géppel, így ezek az utak neki már nyilván nem túl izgalmasak. Amiatt, hogy nem közvetlenül Maunba repültünk, kicsit elcsúszott a napunk, az általunk kalkulált dél helyett csak 2 óra körül értünk ki a mauni reptérről. Így már nem láttuk értelmét annak, hogy elinduljunk Makhadigkali felé, ehelyett Maunban maradtunk.
