Kis csapatunknak ma vendége volt vacsorára, Magnus. Ő egy Svédországból idetévedt, kb. 50 éves férfi. Néhány hónapja felszámolta nyugati ingóságait és javait, és végrehajtotta élete nagy vágyát, elkezdett utazgatni. Az utazgatásra ráunt kb. 6 hónap után és célt keresett az életben. Így került kapcsolatba India különféle leprakolóniáival és ennek kapcsán az itteni leprakolóniával, Sundarpurral. Sundarpurban sok szövőnő van, akik gyógyult leprások, szívesen dolgoznak, gyönyörű kendőket és sálakat készítenek, és egy jobb hónapban ezzel akár 40-50 dollárt is összekeresnek (de utána a következőben esetleg csak 10-et, ha nincs elég megrendelés a munkájukra). Tehát Magnus azt szeretné elérni, hogy a munkájuk megkapja a Fair trade lógót és többek között ezáltal is kicsit nagyobb mennyiségben lehessen a termékeiket forgalmazni, ezzel is jövedelmet és munkalehetőséget kínálva a leprás közösség tagjainak. Mint kiderült, a folyamat elég bonyolult és sok kritériumnak kell megfelelni, amit majd ellenőriznek is. Tehát ő ezen dolgozik. Érdekes, hogy az indiai kormány sajnos nem foglalkozik a lepra kérdéssel, szerintük a lepra fel van számolva, mivel a betegek száma állítólag 1 ezrelék alá csökkent. Ignorálják a lepra kolóniákat, a kórházakat, akik az új megbetegedésekkel foglalkoznak. További probléma, hogy a gyógyszerek terén 50 éve nem történt újítás, semelyik gyógyszercég sem érdekelt új gyógyszerek kutatásában e téren, hiszen a lepra gyógyítása egyáltalán nem üzlet. Általában a legszegényebbek betegszenek meg, akik nyilván nem jelentenek fizetőképes fogyasztói réteget. A gyógyszergyárak tehát maradnak a „nyugati betegségek” gyógyszereinek fejlesztésénél, mint az onkológia, cukorbetegség stb., amiben a pénz van.
Jött egy további új lakó is a vendégházba, Brendon, Új-Zélandról, orvostanhallgató, 5 hetet fog itt tölteni. Majd alaposan kifaggatom a hazájáról, de ma elég fáradt volt, ugyanis Delhi felől érkezett és ez annyit jelent, hogy 24 órát vonatozott, mielőtt megérkezett. Csakúgy, mint mi tavalyelőtt.
