Tegnap a kórház igazgatójához, Matthew-hoz, és kedves feleségéhez, Lathához voltunk hivatalosak vacsorára. Mindketten fogorvosok. Mint kiderült, Matthew Etiópiában élt gyerekkorában, de ő is és Latha is (és még nagyon sok orvos a kórházban) délről, Kerala államból származik. A nyelvük a malayalam, teljesen más, mint a hindi, még az írásjeleik is. Van egy kislányuk, a 14 éves Rachel, aki valahol az ország teljesen más részén jár iskolába néhány éve. De itt nem ritka dolog, hogy ha a szülők megtehetik, akkor elküldik a gyereküket bentlakásos iskolába. A vacsora után Matthew és Latha nosztalgikus hangulatba kerülve elmesélték, hogy hogyan házasodtak össze 1993-ban (abban az évben, amikor Zetor barátommal először jártam Indiában, de ez egy egész más történet). A lényeg hogy Latha és Matthew házassága úgynevezett „szervezett házasság” volt. Ez nekünk, idegeneknek nem hangzik túl jól. Szervezett házasság? Biztos belekényszerítették a két fiatalt valamibe, amit nem is akartak. A valóságban azonban egy kicsit máshogy nézett ki a dolog.
A szüleik egy közös ismerősön keresztül hallottak egymásról, és megszerveztek a két fiatalnak egy találkozót. Ők pedig találkoztak (életükben először), beszélgettek egy órát, és utána kellett eldönteniük, hogy össze akarnak-e házasodni. A fiatalokon kívül persze mindkét oldalon az egész család részt vett a döntéshozatalban, itt ugyanis nem csak a nő megy férjhez, hanem lényegében a családok is egyesülnek. De hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, Lathának nem csak egy kérője volt, hanem négy. Az első kettő nem is nagyon jött szóba nála, de a Matthew előtt jelentkező kérőnek (vagyis a harmadik kérőnek) már majdnem igent mondott. Ekkor azonban a harmadik kérő apja felhívta az ő apját, hogy mennyi hozományt ad a lánnyal. No, az apuka erre nagyon mérges lett, hogy a hozomány az első dolog, amiről beszélni akar a kérő apja, mikor ő odaadja a legféltettebb kincsét, az egyetlen lányát. Így aztán ez a harmadik jelölt is kiesett a kérők közül. Matthew viszont szimpatikus volt Lathának, hozományt sem kért a családja, épp ellenkezőleg, azt mondták, hogy a két fiuk mellé mindig szerettek volna egy lányt is, nem kell nekik semmi pénz, csak Lathát kapják meg. Latha apja ekkor el is döntötte a dolgot, mondván, hogy olyan családba adja szívesen a lányát, ahol a férj szülei a saját lányuknak fogják őt tekinteni. Tisztára, mint egy romantikus regény, nem igaz? Pedig csak egy szervezett házasság, indiai módra.
A döntés meghozatalától egy hónapja volt a két családnak, hogy lebonyolítsák az egész ügyet, mivel Matthew-nak kezdődött a raxauli megbízása. Először is az eljegyzésre került sor, 800 vendéggel. Az eljegyzést mindig a lány családja szervezi, így ezen az ő családjának tagjai vannak többségben. Az esküvőt viszont a vőlegény családja szervezi, ezért azon az ő tagjaik kerülnek többségbe. Magán az esküvőn 1000 vendég volt, ami Keralában nem számít rendkívülinek. Az esküvő fontos eleme, hogy indiai szokás szerint cukros tejet kell innia az ifjú párnak, ami azért olyan édes, hogy az élet édességére emlékeztesse őket. Egy pohárból kell inniuk, de az ifjú feleség (titokban, hogy senki ne vegye észre, persze az anyós észrevette) elfordította a poharat, hogy ne érintse a szája a pohárnak azt a részét, ahonnan egy idegen – aki már a férje volt közben – ivott. Kérdeztem Matthew-t, hogy hogyan szeretnék férjhez adni a lányukat, Rachel-t. Ó, ő igazán jó kislány és valószínűleg úgyis azt szeretné, hogy az apukája válasszon neki – mondta erre. Neki pedig csak az a fontos, hogy „istenfélő” legyen a jövendőbeli, és ha egy mód van rá, akkor Kerala államból származzon. No, ennyit az esküvőkről.
Még egy érdekes dolog: Matthew szerint 1993-ban, amikor Kerala államból megérkeztek Biharba, őket is ugyanolyan sokk érte, mint amikor egy külföldi idekerül. Keralához képest óriási a különbség, hatalmas az elmaradottság, a szegénység, a rendezetlenség, a kosz. És bár jól érzik itt magukat, mégis vissza szeretnének költözni Keralába, amikor majd eljön a nyugdíjazásuk ideje (a nyugdíj-korhatár egyébként itt 58 év, amikor gyakorlatilag kötelező nyugdíjba menni). Ja, és idén januárban jártak Budapesten (ennek hozzánk semmi köze), teljesen odavannak, hogy milyen szép az a város, főleg a Parlament.
