Nepál-India 2013

 Tehát eljött hamar a kaland vége és búcsút kellett mondani Raxaulnak és a Duncan Family-nek. Mindenki nagyon kedvesen elköszönt. Az orvos csapattól egy szép sálat kaptam ajándékba. Búcsúzkodni nagyon nem szeretek. Búcsúzóképpen az ágyamban levő szúnyogok utoljára összecsípkedtek (valahogy mindig bemászik néhány a háló alá), így csütörtök reggel, egy meglepően nyugodt ügyelet után, felszálltam a vonatra. Egy kicsit sírtam, mert jól éreztem magam ott és ahogy végigmentünk a városon, láttam az embereket az utcákon, ahogy élik az életüket, ahogy szántanak, mennek a borbélyhoz, elmennek a helyi "étterembe" reggelizni. Az egészet már nem láttam annyira borzasztónak, mint az elején, hiszen ők is emberek, ugyanolyan emberi igényekkel. A kórház igazgatója is odajött, amikor beszálltam a kórház taxijába és mondott egy imát értem, ami szintén nagyon szép és megható volt. Valahogy a vonatút és a táj is nagyobb hatással volt rám, ahogy az emberek ökrökkel szántottak. Sokat gondoltam Palkóra, hogy micsoda képeket tudna csinálni. Aztán a lelkesedésem kicsit lelohadt, amikor felszállt néhány utazótárs, akik össze vissza csámcsogtak, böfögtek és horkoltak. De a nagyobb részük szerencsére egészen normális volt. Mikor ma reggel beszélgettem velük, kiderült, nepáliak és Delhiben fognak MBA-t tanulni. Szóval az utam Delhibe is olyan volt, mint az egész tartózkodásom, hol fönnt, hol lennt. Ma reggelre megérkeztem Delhibe. Bihar után Delhi a nyugati kultúra fellegvárának tűnik. Tisztaság és rendezettség látszatát kelti a főváros Raxaul és a vidék után. A napot a Khan Market-on töltöttem. Karával ebédeltem, majd vásároltam meglepetést és kozmetikusnál voltam, hogy a Frankfurti repülőtéren majd ne egy teljesen lestrapált nő hangulatát idézzem. Holnap reggel 6-kor irány a Taj Mahal, már várom nagyon. Sok puszi, nemsokára találkozunk.