Mára Gábor kialkudott egy 7 órai kelést... pedig én már 6-kor Malelanéban szerettem volna lenni, a Kruger bejáratánál. De nem akartam egész nap azt hallgatni Gábortól, hogy nem hagytuk aludni és terrorizáljuk a korai keléssel. Reméltem, hogy még 9-kor is beengednek a nemzeti parkba, annak ellenére, hogy a Shimuvini Bozóttáborig mintegy 250 km-t kell megtennünk. Van ugyanis egy szabály, hogy csak akkor engednek be, ha a szálláshelyedig biztosan eljutsz a kapuzárásig, azaz 17:30-ig, úgy, hogy betartod a parkon belül érvényes sebességhatárokat (műúton 50 km/h, földúton 40 km/h). Természetesen nem lehet úgy kalkulálni, hogy folyamatosan 50 km/h-val megyünk, hiszen akkor nem látunk és nem fotózunk semmit. Szerencsére nem volt gond, 9-kor Malelanéban voltunk, és simán beengedtek. A már jól ismert úton haladtunk észak felé Skukuzáig. Kihasználtam, hogy ebben a táborban van internet, majd továbbmentünk. Ekkor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem fogunk megérkezni 17:30-ig Shimuvinibe. Ezért Ákos rálépett a gázpedálra, és behozta a komolynak tűnő lemaradást. Közben Gáborral hangosan szemezgettünk a park bejáratánál kapott tájékoztatóból, hogy a sebességtúllépésért, illetve az állatok veszélyeztetéséért milyen büntetési tételekkel kell számolni. A komolyabb esetek, pl. egy állat elgázolása után azonnali bírósági eljárás következik, szerencsére ilyesmire nem került sor, a fokozott tempó ellenére sem. Ismét egész jókat fotóztunk, bár a déltől 3-ig tartó időszakban alig lehetett látni a sok fénytől, és szerencsére az állatok is inkább elbújtak az égető napsugarak elől. Így igazából semmi nem akadályozta a gyors előrejutást. 3 óra körül már úgy éreztük, hogy ezúttal kivételesen nem késünk el. Nem is lett volna semmi gond, ha Shimuvini előtt kb. 15 km-rel nem botlunk megint egy – még a tegnapinál is érdekődőbb – hiénafalkába. Nem tudom, miért szokták a hiénákra azt mondani, hogy csúnyák. Nincs velük semmi gond, a fiatal példányok pedig kifejezetten aranyosak. Ákosnak szinte a kezét is megnyalta az egyikük, egy anyaállat pedig előttünk 2 méterrel lefeküdt az út közepére, és békésen megszoptatta a kicsinyét. Nem ragozom, a lényeg, hogy megint elkéstünk. Mivel Shimuviniben senki nem volt a tábor bejáratánál, önhatalmúlag kinyitottuk a kaput, és behajtottunk a táborba. A szállásunkat csak kisebb nehézségek árán tudtuk átvenni, de végül ezt is megoldottuk. A tegnapinál egy fokkal kellemesebb volt az esti hőmérséklet, de még így is jól jött a hideg ellen a nálunk lévő két üveg vörösbor.
