A tegnapi nap több jó hírt is tartogatott számunkra. Az első, és legfontosab,, hogy Eisenbacher Gábor barátunk krónikus gerincsérve dacára mégis velünk tarthat. Ez ugyanis 1-2 napig erősen kérdéses volt. Gábor, régi jó szokásának megfelelően, az indulás közeledtével elkezdte különböző, igen súlyos betegségek tüneteit észlelni magán. Ez nekem semmi meglepetést nem okozott, hiszen tízegynéhány évvel ezelőtti mexikói túránkon legalább tucatnyi halálos betegséget diagnosztizált magán a doktor úr. Tekintettel arra, hogy csodával határos módon egyikbe sem pusztult bele, majd együtt végigjártuk Dél-Afrikát is, és kétszer az Everest környékére is eljutottunk együtt (majd én egyszer nélküle is), és mindezeket élve megúszta, hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy Gábor egy életerős fiatalember. Persze, ha most itt lenne, nyilván hevesen tiltakozna, és egy rokkantigazolványt lobogtatna felém. Na mindegy, a lényeg, hogy pár nappal ezelőtt elkezdett fájni a háta, elment orvoshoz, aki jól ráijesztett, hogy gerincsérve van. Ami egyébként nyilvánvalóan nem igaz, de Gábor minden esetben hisz az orvosoknak, ha azok azt állítják, hogy baj van, ezzel szemben mindig ő Lucifer, a tagadás szelleme, ha azt állítják, hogy egészséges. Végül tegnap jött a jó hír, hogy bár egészségi állapota lényegében egy leszázalékolásra váró rokkanténak felel meg, de mégis eljöhet. Ezt nagy megnyugvással hallottam, mert így legalább a közös sátorban eltöltendő hosszú, unalmas, estéken, amikor éppen nem horkol és nem is köhög, módja lesz majd előadni a "Mozgáskorlátozott az Everesten" című magánszámát. Vicces lesz.
A tegnapi nap további jó híre volt, hogy átvettem a műholdas telefont, amelyről majd ezt a blogot fogom frissíteni, ha sikerül. Bár e-mailt tegnap még nem tudtam küldeni vele, de mára ez is megoldódott. Végül pedig szerencsére elkészült a Canon szervízben egy hónapja raboskodó fényképezőgépem is, így úgy tűnik, hogy tudok majd fotózni is.
Néhány óra múlva indulunk. Ez csak azért mulatságos, mert jelenleg az összes cuccom a nappali közepére van kiszórva, mert reggel megpróbáltam könnyíteni a 22 kilós zsákomon. Nem sikerült, ellenben még újra be kell pakolnom. Most próbálok egy külön túlsúlyengedélyt beszerezni, tekintettel arra, hogy hegymászók vagyunk. Ami persze nem igaz, mert nem vagyunk hegymászók, hanem csak két rokkant és egy ápoló (Gábor a friss, a másik Gábor a néhány évvel ezelőtti gerincsérvével... az ápoló meg én lennék...), de a légitársaság talán elhiszi, hogy ha Nepálba megyünk sok cuccal, akkor hegymászók vagyunk. Ha tényleg elhiszik, akkor elvileg engedélyezhetik a túlsúlyt, és akkor nem kell kidobnom pár - egyébként nyilvánvalóan teljesen felesleges - cuccot. Ez hamarosan kiderül.
Most még az irodában vagyok, gyorsan befejezem, amit be kell fejeznem, aztán hazamegyek pakolni.
TP.
