Kedves Családjaink és Barátaink!
Először is köszönjük az előre jelzett érdeklődéseteket a blog iránt, igazán jól esett. Kicsit félve ígértem, hogy majd írok, attól tartottam, hogy mivel már voltunk Raxaulban, nem lesz miről beszámolni, magamat ismételgetni pedig nem szeretném. Nem is számítottam arra, hogy Katmandu és Nepál ilyen hatással lesz rám. A szegénység, ami Katmandut övezi egészen sokkoló, még számomra is. Nem is beszélve arról, hogy ez az ország fővárosa, így a vidéki élet még ennél nagyságrendekkel egyszerűbb lehet. Őszintén szólva, az első nap nem volt a legfényesebb. A repülőnk 3 órás késéssel indult, így az isztambuli reptéren összesen 10 órát henteregtünk a székeken, a mi időbeállításunk szerint éjszaka. Nagyon fáradt voltam és azt hiszem ez volt a kulturális sokk, őszintén nem értettem, hogy mit is keresünk mi itt, Katmanduban?! Néhány sztúpát néztünk meg, ami buddhista szentélyt jelent. Itt Buddha szeme néz. Érdekes, hogy a buddhista és a hindu vallás szerencsére nagy békében él itt együtt. De egy jó alvás után, másnap már másképp láttam a dolgot.
Amúgy itt Diwali van, ami az egyik legnagyobb hindu ünnepnek számít. Több napos ünnep, tegnap előtt a kutyák napja volt, tegnap a teheneké, ma van a Newari új év. Nepálban többször ünnepelnek különfajta új évet, a nepáli áprilisban lesz és 2070-et írnak majd, de ebben az évszámban nem vagyok biztos.
Tegnap a Durbar Square-en voltunk, ami érdekes volt. Palkó azt mondta, és szerintem nagy igaza lehet benne, hogy a leírások alapján az ókori Róma nézhetett ki így. A köveken krétaporból Mandalát festettek és mindent kivilágítottak gyertyákkal, az ünnep kedvéért. A Diwali ugyanis annyit jelent, hogy a fény ünnepe. Fogadtunk egy idegenvezetőt, ő mesélt egy kicsit az életéről, a két lánya magániskolába jár, mert az államiba hiába járnának, onnan valószínűleg írástudatlanul kerülnének ki. Egy két Lonely Planet adat: lakosság: 30 millió, várható élettartam 62 év, átlag életkor: 20 év, a lakosság 82%-a kevesebb mint napi 2 dolláron él, az írástudók aránya kb. 49%.
A mai napon egy kicsit le szerettünk volna térni a jól bevált turista-ösvényről, ezért a híres környékbeli városok helyett két kevésbé látogatott várost látogattunk meg, Bungamatit és Kirtipurt. Ezek kicsit nyugalmasabbak voltak, mint Katmandu. Mind a két város gabonatermelésből él, legalábbis ez volt az első benyomásunk. A földeken kapálnak, kaszálnak, begyűjtenek, elsősorban az asszonyok. A férfiak eközben heverésznek vagy kártyáznak, esetleg horgásznak a kis víztározók egyikében. Az utcákon szárítják és szitálják a gabonát, ide-oda lapátolják a magokat, majd bezsákolják a termést. Szóval a két komplett falu lakossága, feltételezem, annyi munkát végez egy hét alatt, mint egy modern gép Európában egy nap alatt.
Az emberek egyébként nagyon kedvesek. Étterem rengeteg van és gyakorlatilag minden ázsiai konyhát meg lehet találni. Egy-két képet majd Raxaulból feltöltök, itt nagyon lassú az internet. Bár nem tudom, hogy hol lesz lassabb.
Emese
