Sziasztok, tegnap megéltem az első munkanapot a Duncan Hospitalban. 7:40-kor van egy megbeszélés az orvosok között. 8:00-kor mise van, ami kötelező jellegű. Az élet kb. 9 óra körül indul be. A délelőttöt a szülőszobán töltöttem, meglepően csendes volt, de így legalább alkalmam volt egy kicsit körülnézni. Az évi 6000 szülés nem csak mese, naponta 15-25 csecsemő születik a kórházban. Nagyon sok az indított szülés, hiszen ha valaki a 40. hetet betöltötte, vagy a 39-et, akkor már nem küldik haza, mint otthon. A betegek kb. 15-20 %-a már járt a kórházban és van időpontja a szülésindításra, a maradék 80-85 %-nál a terhesség során az első találkozás bármifajta egészségügyi ellátással a szülés. Sok esetben pedig a szülés is otthon történik. Itt minden szülést a nővérek csinálnak, normál, vákum, iker, farfekvés. A baj csak annyi, hogy kimondott szülésznő nincs, és mivel a nővérek 4-8 hetente máshol dolgoznak, előfordulhat, hogy egy komplikált szülést egy olyan nővér vezet, aki éppen 2 hete van a szülőszobán. Orvost tulajdonképpen csak akkor hívnak, ha császármetszést kell végezni. Van egy német szülésznő, aki 5 hónapot és 3 hetet töltött itt és egy hét múlva megy haza, Corinna. Vele csináltunk egy vákumszülést. Sajnos a baba már nagyon oxigénhiányos állapotban volt, így lélegeztetni kell, az esélyei nem túl jók. Inkubátor helyett egy darab takaró van rajta, de már állítólag az is ritkaság, hogy egy ilyen babát lélegeztetnek. Dr. Ruppa, a szülészeti részleg vezetője, nagyon kedves, a terhesgondozást csinálja, naponta több száz beteget kell megnéznie. Hozzá is bementem egy kis időre, nézelődni. Jövő héten kedden-szerdán Dr. Ruppa nem lesz ott, így azt mondta, hogy akkor nekem kellene ezt csinálni. Mondtam, hogy persze, bár biztos nagyon nehéz lesz, hiszen a betegeket még nem is értem. Ügyelni is fogok állítólag, ha egy kicsit beilleszkedtem. Egy emlőtályog megnyitását bízták még rám. Rossz volt, hogy helyi érzéstelenítésben kellett csinálni és ez a nő részére nem volt kellemes... Később egy császármetszést kellett csinálni és egy elvetélést kellett műszeresen befejezni. Tegnap este, mikor végeztem, megkaptam az új szobámat, egyenlőre egyedül vagyok benne, és szerencsémre elég hátul van és az ablaka is az udvarra néz, úgyhogy viszonylag csendes. Amúgy a Western Guest Houseban napi 3x van étkezés, reggeli: toast, tojás, müzli, lekvár, ki mit akar, ebéd: indiai jellegű, zöldséges, vacsora: kontinentális jellegű, hússal. Mivel a menü kis eltéréssel szinte minden nap ugyanaz, aki már régebb óta itt van, nem bánna egy kis változatosságot. A Western Guest House-ban van szűrt víz, azt lehet inni. (A palackozott víz naponta nem megoldható, és a szűrt víz megfelelően biztonságos.) Tegnap este még volt egy belső továbbképzés, a légúti betegségekkel kapcsolatban, szóval én oda nem akartam elmenni, azért sem, mert elég vacakul voltam, de végül is elráncigáltak. Aztán ezen a továbbképzésen olyan rosszul lettem, hogy inkább hazajöttem. Itt a munka amúgy hétfőtől szombatig tart, az orvosok ezen felül ügyelnek, és egy szombat esti továbbképzés is teljesen normálisnak tűnik számukra. Mai európai aggyal felfoghatatlan munkaterhelés. Ezen felül én most kiválasztottam az év legkedvezőbb időszakát, a márciust, kb. 25-30 fok van és nincs sok eső. Nyáron 40-45 fok lesz itt, később esni fog és kínzó mennyiségű szúnyog jelenik meg, télen pedig néha 10-12 fok van, nagy páratartalommal és nincs fűtés. Egész este és éjjel a hideg rázott, hányingerem volt, de ma reggelre jobban lettem. Tehát most a szobámban vagyok és pihenek, mosok (van mosógép, de úgy tudtam, hogy nem működik) és remélem, hogy még ennél is jobban leszek. A vízhez amit iszom, hozzáadom a tisztító tablettát, hátha az segít. Most a külföldi társaság kicsit szétszéledt, egyesek a tetőn napoznak, mások krikettet játszanak. A városba kimenni állítólag ma nem tanácsos, mert ma és holnap Holly (? Festival of Colour?) van, szóval az emberek részegek és állítólag tényleg veszélyes. Hát, mivel nekem fogalmam sincs, mi ez a Holly és mik a viszonyok, inkább úgy teszek, mint mindenki más is. A szállás (campus) kapuja pedig úgyis be van zárva. A többi részlegről, illetve különösen a radiológiai részlegről még részletesen beszámolok majd. Van itt egy nagyon mulatságos angol házaspár, 1964 és 1974 között dolgoztak a Duncan Hospitalban, mindketten orvosok. Most kb. 80 évesek és nagyon kedvesek. Ezen kívül sok külföldi van még itt. Több holland nővértanuló, egy kanadai nővér a férjével, egy német orvostanhallgató, egy német szülésznő (Corinna, akiről már írtam), 3 oxfordi orvostanhallgató, azt hiszem ennyi. Corinna és az angolok jövő héten hazamennek, de biztosan jönnek majd mások.