Másnap reggel útrakeltünk Szváziföld, azon belül is a Hlane nemzeti park felé. A térképünkről sajnos nem lehetett következtetni arra, hogy milyen utak vezetnek keresztül kelet-nyugati irányban Szváziföldön, ezért a biztonság kedvéért úgy döntöttünk, hogy főutakon megyünk. Ehhez el kelett mennünk Dél Afrikai területen Komatiport városkáig és ott kellett lekanyarodnunk Mananga falu felé, ahol a határátkelő van. A határ szvázi oldalán az útlevelünket ellenőrző hölgy élénken érdeklődött merre is igyekszünk. Mikor mondtam neki, hogy a Hlane az úticélunk, felderült az arca, és közölte, hogy az remek dolog, ő is arra lakik Simunye faluban. Először nem teljesen értettem  lelkesedést, de aztán kibökte, hogy nagyon hálás lenne, ha a fiát, aki épp a határállomáson tartózkodik, hazaszállítanánk. Természetesen igent mondtunk, így csatlakozott hozzánk a határőr 12 éves fia Mateme Makarula. Igen jól ismerte az utat, nem nagyon kellett a térképet nézegetni. Mintegy 40 perces út után érkeztünk Simunyéba, ahol elbúcsuztunk Matemétől, és alig 10 perc múlva már a Hlane kapujában voltunk. Belépés után a Ndlovu camp nevű központi táborba mentünk, ahol megtudtuk, hogy délután 2-kor indulhatunk el szervezett vadlesre, amire azon nyomban be is fizettünk. A hátralévő időt a tábor melletti itatónál tevékenykedő orrszarvúk fotózásával töltöttük. Ez azért különleges élmény, mert a kerítéstől (ami esetünkben egy darab vacak drótot jelent) 10-15 méterre sétálgatnak az orrszarvúk. A vadles egy átalakított Land roverrel zajlik, rajtunk kívül még két német vett részt rajta. Mikor már mélyebben bent jártunk a parkban, akkor látszott, hogy itt az aljnövényzet még a Krugernél is jóval átláthatatlanabb, nem adtam túl sok esélyt arra, hogy oroszlánt láthassunk. Ahogy haladtunk több antilopot, varacskos disznókat láttunk, és megpillantottunk egy elefántcsaládot is, de onnan rendkívüli sebességgel távoznunk is kellett. Az elefántoknál nemrég kiselefánt született, így rendkívül ingerlékenyen reagáltak a közeledtünkre, az anyaelefánt fejét rázva, trombitálva, fújtatva rohant felénk. A nagy izgalom után pár perccel azonban ránkmosolygott a szerencse, és megláttunk egy jó nagy fiatal hímoroszlánt, pontosan az út mellett heverészve. Egészen közel engedett magához, éppen délutáni szunyókálását zavartuk meg. Remek fotókat készíthettünk. A vadlessel alaposan elment az idő, ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy nem Mananga felé megyünk haza, hanem a rövidebb utat választjuk és Mbabane érintésével Piggs Peaktől nyugatra Bulembunál, egy kis határátkelőn megyünk ki az országból, ami mindössze 40 km-re van Nelspruittól. Ez a döntésünk elég komoly hibának bizonyult. Szváziföldön nincs éjjel-nappal nyitvatartó határ, minden határállomás bezár, délután 4 és este 10 között egy szabadon választott időpontban, hogy aztán csak másnap reggel nyisson ki újra. Mbabane-ba viszonylag hamar beértünk, azonban Piggs Peak felé haladva a hegyi szerpentinen eléggé elment az idő, már alkonyatkor értünk a városba, ahol a lehajtás után kissé ijedten tapasztaltuk, hogy bizony Bulembu felé földút vezet. Ezt nem vállaltuk be, hanem teljes sebességgel elindultunk a legközelebbi, betonozott úton elérhető határ, Jeppes Reef felé. Sietnünk kellett, mert másnapra volt repülőjegyünk Windhoekba, és a gépet nem értük volna el, ha bentragadunk. Helyenként csikorgó kerekekkel, de elértük a határt negyedórával a zárás előtt, és visszatérhettünk Nelspruitba.