Újra itthon. Újra ékezetek a billentyűzeten.

Tegnap a dohai reptéren némi - statisztikai hibákat módosító - felkerekítéssel kiszámoltuk, hogy mintegy 250 km-t gyalogoltunk, kb. 14500 méter szintkülönbséget tettünk meg felfelé, és kb. 12500 métert lefelé. Ami nem azt jelenti, hogy fent maradtunk, hanem csak azt, hogy utolsó állomáshelyünk (Jomosom) mintegy 2000 méterrel magasabban volt, mint az első (Besisahar). Ezek persze csak számok, nem sokat árulnak el az útról magáról.

Az út méltó záróakkordjaként Gábor barátom csomagja nem érkezett meg Budapestre. Csak hogy legyen a végére egy kis idegeskednivaló. Én gyakorlatilag végigaludtam a repüléseket, így igazán kipihentem értem haza.

Még valami: olvassátok el (újra) a Pál utcai fiúkat. Vagy ezt már írtam korábban? Minden mondata zseniális. Esténként ezt és a Babót (Tolkien) hallgattam hangoskönyvben, amikor már nem volt kedvem olvasni. A Babót inkább hagyjuk, de a PUF... a legjobb.

És akkor a kötelező köszönet: mindenkinek, aki figyelemmel kísérte kis utunkat, nagyon szépen köszönöm az érdeklődést, a figyelmet, a kommenteket. Külön köszönet jár Áy Mónika kolléganőmnek, aki zavaros e-mailjeimet kezelte, és feltette őket a blogra. Nélküle nem működött volna a dolog.