Tegnap este Maputóban olasz nyelven, portugál felirattal néztem a szállodai tv-ben a Cinema Paradiso-t. És még így is jó volt, pedig egy szót sem értettem belőle. Ma ugyanilyen nyelvi nehézségeink támadtak, a változatosság kedvéért egy újabb mozambiki rendőrrel, ezúttal egy Dr. Bubó bájos Ursulájára emlékeztető hölggyel. Pontosabban neki akadtak velünk nyelvi nehézségei. Következetesen portugálul próbált meg mozambiki kötelező biztosítást követelni tőlünk, amire én következetesen angolul azt feleltem, hogy az autóbérléssel kapcsolatos papírok tartalmazzák azt is. Ami természetesen nem volt igaz, de erről a rendőrnő az angol nyelvű iratokból nem tudott meggyőződni, mivel nem beszélt angolul. Így 10 perces várakoztatás után kénytelen-kelletlen továbbengedett. Erre a kedélyes jelenetre Maputo és a mozambiki-szváziföldi határ között félúton került sor, késő délelőtt. Megfogadtam, hogy soha többé nem teszem be a lábamat Mozambikba, mert életemben nem volt még részem annyi rendőri dorgálásban, mint ebben az országban, két rövid látogatás alatt. Mindenesetre nagy megkönnyebbülés volt, amikor átléptük a szváziföldi határt. Úgy éreztem, hogy a Mozambikban tett kellemetlen kitérő után végre hazaértem. Újra a mosolygós, barátságos szvázi emberek vettek körül, megint ismételgethettem az általam ismert néhány siswati szót, továbbra is elismerő mosolyokat kiváltva az aktuális beszélgetőpartnerből.
Elégedettségemet tovább növelték a délután történtek. Mbabane felé pont útba esett a Hlane Nemzeti Park, amelyről jókat olvastam, így betértünk körülnézni. Nem vártam sokat ettől a látogatástól, de úgy gondoltam, hogy már azért érdemes bemenni, hogy a szép formájú felhőkkel tarkított kék ég felé nyújtózkodó csupasz fákat lefotózzam, amiket az országútról láttunk. Ehhez képest az eddigi legjobb afrikai természetfotós-élményben volt részünk. Azzal kezdődött, hogy a bejárat melletti tábor egy szál villanypásztorral kijelölt határától mintegy 50 méterre két orrszarvú álldogált, kicsit távolabb, egy kis tó partján pedig vizilovak ejtőztek. Aztán szép lassan egyre több orrszarvú bukkant fel a környező fák közül, és mind nagyon szerette volna, ha lefotózom. Erre abból következtettem, hogy szépen mindannyian egyre közelebb jöttek hozzánk, a végén már 10 orrszarvú volt előttünk, egyik sem messzebb 30-40 méternél. Amikor az egyikük már csak mintegy 8 méterre állt szemben velünk, közte és köztünk pedig mindössze 2 vékony drót volt, és egyszer csak idegesen felemelte a fejét és az arcunkba bámult, akkor hirtelen inkább fedezék után néztünk. Szerencsére azonban aggodalmunk feleslegesnek bizonyult, a derék jószágok békésen elvonultak a fák közé. A bíztató kezdet után úgy véltük, hogy érdemes beljebb merészkedni a parkba, így hát beneveztünk egy két órás terepjárós parklátogatásra. Johannes nevű sofőrünk igazán kitett magáért, és ennek eredményeképpen olyan élményben volt részünk, amit még sokáig fogunk emlegetni. Egy 15-20 egyedből álló keselyűcsapat volt az első figyelemre méltó látványosság, aztán egy kis itatónál időző elefántcsapat következett, majd végül egy oroszláncsaládra bukkantunk. Egy hatalmas sörényes hím, három nőstény és két kölyök hevert a fűben a kopár bokrok között. Johannes mindent elkövetett, hogy felhergelje a láthatóan jóllakot állatokat, egészen közel vitt minket hozzájuk, így egy életre elegendő oroszlánfotót sikerült készítenem, jelentős részben 5-6 méteres távolságból.
Miután minden létező memóriakártyámat telefényképeztem oroszlánokkal és elefántokkal, visszatértünk a táborba. A még Jennifertől kapott szváziföldi telefonon felhívtam Thato-t, hogy van-e esély rá, hogy ma este Malolotjéban aludjunk. Óriási örömmel nyugtázta, hogy múlt heti ígéretemhez híven még visszatérünk hozzájuk, és biztosított róla, hogy rendelkezésünkre áll egy ház, jöhetünk bármikor, a kapuzárás hivatalos időpontja után is. Végül negyed nyolc körül érkeztünk meg ide, a Thato-nak szánt két nagy tábla csokival, amiket hamarosan oda is adtam neki. Thato jó és rossz hírrel is szolgált, amikor 8 óra körül bejött hozzánk egy kis esti csevegésre. A jó az, hogy Mage Thuli, a csütörtökön megismert kedves tanárnő a hétvégén lezajlott képviselőjelölt-állításon hivatalosan is parlamenti képviselőjelölt lett. Így van esély rá, hogy az eddiginél is többet tud majd tenni az árván maradt gyermekekért. A szomorú hír pedig az volt, hogy Thato egykori férje múlt hét pénteken meghalt a kórházban. Ezen nem lepődtem meg, hiszen a múltkor elmondottak alapján egyértelmű volt, hogy Thato első két gyermekének apja hamarosan az út végére ér. Egy újabb afrikai AIDS-áldozat, egy nagyjából velünk egykorú férfi. Visszatértünk Szváziföldre.
