Tulajdonképpen miért is vagyok itt? Mi az, ami segélymunkások seregeit vonzza ebbe az országba? Természetesen a HIV-vírus és az AIDS. Megpróbáltam még otthon egy kicsit utánajárni az interneten, hogy hogy jutott odáig ez az ország, ahol most van, nevezetesen, hogy a lakosság több mint 40 %-a HIV-pozitív vagy AIDS-es. Kíváncsi voltam, hogy mit tettek, és mit nem tettek meg az elmúlt néhány évtizedben Szváziföld vezetői.
Az első AIDS-esetet 1987-ben jegyezték fel az országban. Ebben az évben el a kormány meg is alkotta a Szváziföldi Nemzeti AIDS-programot. Az 1986-1988-as évekre egy Rövidtávú Tervet, majd 1989-1992-re egy Középtávú Tervet fogadtak el, amelyeknek meg kellett volna akadályozniuk a betegség terjedését. Ezek a tervek elsősorban a felvilágosításra, az oktatásra, a kommunikációra, az óvszer-használat elterjesztésére és a vértranszfúziók biztonságossá tételére koncentráltak, sajnos kevés sikerrel. 1999-ben Szváziföld királya, III. Mswati nemzeti katasztrófának nyilvánította a betegséget, és létrehozta a HIV/AIDS Kabinet Bizottságot valamint a HIV/AIDS Válságkezelési Bizottságot, a miniszterelnök irányítása alatt. Ez utóbbi bizottság dolgozta ki 2000-ben a 2000-2005-ös évekre vonatkozó HIV/AIDS-ellenes Nemzeti Startégiai Tervet. A Válságkezelési Bizottság helyett 2001-ben egy újabb bizottság jött létre, ez a Bizottság fogadta el a 2006-2008-as évekre vonatkozó Tervet. Bizottságok jöttek és mentek tehát, közben azonban a fertőzöttek aránya, bizottságoktól és tervektől függetlenül egyre csak nőtt. 2004-ben egy újabb Nemzeti AIDS Programot fogadtak el. A programok azonban nem segítenek a problémán. Az egyik legnagyobb gond az egészségügyi dolgozók hiánya, melynek fő okai a rendkívül rossz munkakörülmények és az igen alacsony fizetés. Ráadásul az egészségügyben dolgozókat is tizedeli, sőt, az átlagnál nagyobb mértékben tizedeli a betegség.
2003-as becslések szerint már 220.000 fő volt HIV/AIDS-fertőzött. Ekkor a teljes lakosság 1.173.900 fő volt, a fertőzöttek aránya tehát 38,8% volt. Egy évvel korábban az arány 34,2% volt, majd 2005-ös becslés szerint ez az arány 42,6%-ra nőtt! A klinikákat felkereső terhes nők egyre nagyobb arányban HIV/AIDS-fertőzöttek, ami a fertőzöttek számának további növekedését vetíti előre. A legutóbbi felmérések szerint 2004-ben az összes terhes nő 42,6%-a volt fertőzött. A 15-19 év közötti nőknél a fertőzöttség aránya 28%, a 25-29 éves nők között pedig 56%! A statisztikák némi javulást mutatnak a fiatalok között, mert 2002-ben a 15-19 éves nők között még 32% volt a fertőzöttség aránya. Minden egyéb korosztályban azonban nőtt ez az arány, a legijesztőbb mértékben a 25-29 évesek között (56%). A városi és a vidéki területek között a felmérések szerint nincs jelentős különbség a fertőzöttség tekintetében. Igen magas a a tüdőbajosok száma is, akiknek a 75-80%-a pedig egyben HIV-fertőzött is. 2005-ös adatok szerint 37 szűrőállomás működik az országban (az ország mind a 4 körzetében van szűrőállomás), ezeken valójában csak összesen kb. 100 ezer lakos szűrését végezték el. Az anyától a gyermekre történő fertőzés megelőzése érdekében 44 tanácsadó állomás működik az ország különböző régióiban. Egy 2000-ben készített felmérés szerint a 15-24 éves nők között 27% volt azok aránya, akik tisztában voltak a fertőzés megelőzésének módszereivel. Ijesztő adat, hogy míg 2004-ben még 40-45 év volt a várható átlagos élettartam, mára ez a szám jelentősen lecsökkent, az általam olvasott legutolsó, 2007-es statisztikák szerint 32,23 évre. Ez azt jelenti, hogy a statisztikák alapján, ha itt születtem volna, 4 éve halott lennék.
2006-os adatok szerint a lakosság létszáma 1 millió főre csökkent. Az öt év alatti gyermekek körében a halálozási arány 15,6 %. Ezen belül az AIDS által okozott halálozás 47%. A teljes lakosság körében a leggyakoribb halálozási ok, 64 %-kal az AIDS.
A fertőzöttség igen magas arányának számos oka van: a legfontosabbak a szegénység, a munkanélküliség, a nagy mértékű migráció, az óvszer-használattal szembeni erős ellenkezés vallási (!) és tradicionális alapon, valamint a poligámia és az azzal járó gyakori szexuális-partnercsere. Annak ellenére, hogy a HIV/AIDS-fertőzöttek aránya rendkívül magas, a betegség továbbra is erősen stigmatizált. A prominens személyiségek közül, tehát a politikai és vallási vezetők, illetve a sport- és média-személyiségek közül nagyon kevesen vállalták fel a nyilvánosság előtt, hogy fertőzöttek. Ez a rejtőzködés és stigmatizálás az egyik fő akadálya az információk terjedésének és a megelőzési kísérleteknek. A betegek közül szinte senki nem beszél arról, hogy AIDS-es, a családtagok is egyszerűen annyit mondanak, hogy „beteg”. A férfiakat még ma is azon az alapon ítélik meg, hogy hány feleségük van, és hány gyermeket nemzenek, így törvényszerű, hogy egy fertőzött férfi több nőt fertőz meg, a fertőzött nők pedig fertőzött gyermekeknek adnak életet. A fertőzés terjedésének elsődleges útja minden ellenkező hiedelemmel ellentétben a heteroszexuális érintkezés. A legveszélyeztetettebb réteg a 20-24 év közötti nők csoportja. Az országban nincs kötelező HIV-szűrés (kivéve a véradókat), a szűrések egyrészt az állami egészségügyi intézményekben, másrészt a különböző segélyszervezetek rendelőiben vagy mobil-egységeiben lehetségesek. 2003-ban az Egészségügyi Minisztérium kijelölt 6 közkórházat, amelyekben megkezdte a HIV/AIDS-fertőzöttek ingyenes antivirális kezelését. Ennek a programnak a következő lépéseként további öt egészségügyi intézményben indultak meg a kezelések. Az általánosan alkalmazott készítmény kombináció költsége 168 USD/fő/év, illetve valahol azt is olvastam, hogy már csak 140 USD/fő/év. Még az én környezetemben sem tudta szinte senki, hogy az antivirális kezeléssel mára gyakorlatilag gyógyíthatóvá vált a betegség. Rendben, most leegyszerűsítettem a kérdést, mert még nem gyógyítható teljesen, de már nem halálos a betegség, ha a beteg megkapja az antivirális kezelést. Életben marad, tud dolgozni, el tudja tartani a családját, meg tudja akadályozni, hogy az árvává váló gyerekek törvényszerűen szintén megbetegedjenek a rossz körülmények, a szegénység, a prostitúció miatt. A legnagyobb különbség az AIDS és az Afrikát sújtó másik szörnyű tragédia, az éhínség között éppen ez: míg az élelem hiánya miatt a leggyengébbek, a gyerekek és az idősek halnak meg először, az AIDS a legproduktívabb, aktív réteget öli meg, akiknek gondoskodniuk kellene a gyengékről, a gyermekekről és öregekről. Akik így aztán végül szintén áldozatokká válnak, és akár meg is halnak, akkor is, ha nem betegszenek meg. Megdöbbentő adatok: 2006-ban 69000 AIDS-árva (egyik vagy mindkét szülőjét az AIDS miatt elveszítő gyermek) volt az országban, becslések szerint ez a szám 2010-re 150000-re nőhet! Ezek a gyermekek a megélhetésük minimális feltételeinek biztosítása érdekében kénytelenek abbahagyni a tanulást, kénytelenek valamilyen, sőt, bármilyen munkát elvállalni. Jelentős részük a szex-ipar, vagy a szexuális célú gyermek-kereskedelem áldozatává válik. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a fiatalok a munka jellegétől függően 15 és 18 éves koruk között kezdhetnek dolgozni hivatalosan. Ezzel szemben a valóságban akár már 5-6 éves korukban munkára kényszerülnek. A „munkaügyi ellenőrzés” egyrészt szinte nem létezik (16 mukaügyi ellenőr felügyeli az 5000 bejelentett munkavégzési helyet, ahol összesen mintegy 100000 ember dolgozik, a nem hivatalos munkahelyeket pedig természetesen senki nem ellenőrzi), másrész értelmetlen is: ha a korhatár alatti gyermekeket eltiltanák a munkától, éhen halnának, hiszen lényegében semmilyen támogatásban nem részesülnek. Mivel a gyermekek a legolcsóbbak, a legkönnyebben elküldhetők, és a legkevésbé hajlamosak vagy képesek a tiltakozásra, előszeretettel alkalmazzák őket mindenhol, talán ez is hozzájárul a hivatalos 40 %-os munkanélküliségi arányhoz. Szváziföldön soha, egyetlen alkalommal sem bírságoltak meg vagy vontak eljárás alá senkit amiatt, hogy megsértette a gyermekmunka tilalmára vonatkozó szabályokat, holott a jogszabályok szerint 435 USD-nek megfelelő bírság, és akár egy évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható emiatt. Az árván maradó kislányok nemcsak munkára vagy prostitúcióra, hanem gyakran másra is kényszerülnek: nevezetesen arra, hogy férjhez menjenek. A szváziföldi alkotmány egészen tavalyig biztosan nem tiltotta a gyermekkorúak házasságát, és ennek köszönhetően igen gyakori volt, hogy idősebb férfiak munkaerő biztosítása céljából vettek el fiatal, akár gyermekkorú lányokat (ezt a többnejűség is lehetővé tette), akiket aztán a ház körül vagy a termőföldeken dolgoztattak. Így aztán senki nem mondhatta rájuk, hogy gyermekeket dolgoztatnak, hiszen azt semmi nem tiltja, hogy a férfi felesége dolgozzon a földeken. A 2007-ben elfogadni tervezett új alkotmány mindezt megtiltotta volna, de sajnos nem sikerült információt találnom arra vonatkozóan, hogy valóban hatályba léptek-e ezek a tilalmak.
A WHO becslése szerint 2003-ban 26000, 2005-ben már 42000 ember szorult azonnali ellátásra, vagyis volt olyan egészségügyi állapotban, hogy az életének megmentése érdekében azonnal meg kellett volna kapnia az antivirális kezelést. Közülük 2003-ban még csak hatszázan (szemben a szükséges 26000-rel!), 2005. decemberére tizenháromezren (szemben a 42000-rel!) részesültek rendszeres ellátásban, ennek a költsége kb. 30 millió USD volt. A kezelések a Mbabanei Állami Kórházban kezdődtek meg, jelenleg 17 helyen folynak az országban, ezek közül 9 közintézmény. 2005-ben a Bristol-Myers Squibb gyógyszergyár hozta létre az első gyermek HIV/AIDS-központot, amely kifejezetten fertőzött gyermekek kezelésével és a családjuk támogatásával foglalkozik. Jelenleg a nem állami ellátást nyújtó intézményekben kb. 700-an részesülnek kezelésben. A legjelentősebb nemzetközi szervezet, amely közreműködik az AIDS elleni harcban, a Global Fund to Fight AIDS, Tubercolosis and Malaria (http://www.theglobalfund.org/en/). A Global Fund támogatásával 5 év alatt világszerte 1,8 millió ember részesül a szükséges kezelésben, valamint több mint egymillió AIDS-árva kezelésében és oktatásában működnek közre. A Global Fund 5 év alatt Szváziföldön több mint 180 millió USD-t költött az AIDS elleni harcra, a három támogatott program részletei a honlapjukon olvashatók.
A kormány 2005-ben magára vállalta az AIDS-árvák tandíj-költségeit, összesen 9,6 millió USD-t, ami azt jelenti, hogy legalább iskolába el tudnak menni az árván maradt gyermekek, azonban ételt nem biztosít nekik az állam. Egy évben 20,2 millió USD-be kerülne az, hogy minden iskolás naponta egyszer ételhez jusson, ezt jelenleg senki nem finanszírozza, így nem is történik meg.
Azt hiszem, elsőre elég ennyi. Rengeteg cikket és tanulmányt nyomtattam ki, melyek nagy részét még el sem olvastam. Azok alapján, amit eddig megtudtam, szinte nem is vagyok biztos benne, hogy szeretnék ennél többet tudni. Jennifer és segítői most azon dolgoznak már közel egy hónapja, hogy feltárják, hogy mire van a legnagyobb szükségük az árván maradt gyerekeknek (nyilvánvalóan az élelmiszeren és a gyógyszereken kívül). Ennek érdekében rengeteg helyet felkerestek már eddig is, és fognak a következő hetekben is. Interjúkat készítenek olyan árvákkal, akik szülő nélkül maradtak, és maguk próbálnak gondoskodni a családjukról. Egy interjú kb. 70 kérdésből áll, és nagyjából egy óráig tart, a megkérdezettek kiválasztásában helyi szervezetek és a Fejlesztési Minisztérium segít. Ez a program első fázisa, ami kb. augusztus közepéig fog tartani, utána késő ősszel a kutatás eredményének ismeretében remélhetőleg már a konkrét segítségnyújtás, illetve az eredmény figyelemmel kísérése következik. Az én dolgom most mindössze annyi, hogy járjam az országot, akár Jenniferrel és társaival, akár egyedül, és elkészítsem azokat a fotókat, amelyek majd segítenek bemutatni a potenciális adományozóknak az ország lakóit.
