Nepál-India 2013

Friss topikok

  • msebalogh99: nagyon bonyolult felvenni! (2011.12.19. 18:57) Közkívánatra
  • hegyifarkas2: @msebalogh99: Szeretnénk egy száris képet is Rólad! Bea Gyuri (2011.11.27. 14:02) Videók
  • msebalogh99: @hegyifarkas2: Doki, ne haragudj, annyira kretén vagyok. Véleltenül kimoderáltam a kommentedet a v... (2011.11.22. 17:37) Raxaul-Delhi
  • S.Z.I.: Sziasztok! Előre is elnézést az off kérdésért. Arról lenne szó, hogy épp Indiáról és az ottani eg... (2011.11.07. 10:58) Jó és rossz dolgok
  • baphomet: @msebalogh99: No meg arról nem is beszélve, hogy ha az ember azt hallja, hogy OK, Ok, hogy távoli ... (2011.11.06. 12:43) Fotók a vasúti sínek melletti negyedből (nov. 1.)

Ügyelet

msebalogh99 2011.10.29. 08:52

Ma újfent ügyelek. Szerencsére sokkal jobban vagyok, bár a többiek épp most kérdezik: beteg vagy? Ugyanis elkezdtem köhögni. A mai nap unalmasnak ígérkezett, de aztán beindult az üzem. Eddig hét császármetszést végeztem. És még csak most kezdődik az este.

Palkónak is érdekes napja volt, azt mondja elég kimennie a kórház kapuján és fürtökben lógnak rajta a gyerekek. Már mindenki ismeri, és a gyerekek azt kiabálják neki: Parapali, parapali! Ez szinte Palkó jelszava lett, annyit jelent: egyenként. Azt mondja, hogy fotózni már nem is nagyon tud, mert ha felemeli a kamerát, azonnal beszalad 10 gyerek a képbe.

Hindi tudásom eléggé szegényes, de gyarapszik. Tavaly szerzett szókincsem (férj: szati, baccsa: gyerek, tik hee: minden rendben, acsa: igen stb.) mellé további szavakat tanultam: lurka: fiú, lurki: lány, szutó: feküdj le, nicse: le, la goll: nyomj. Egy szülész-nőgyógyász szókincse.

Érdekes, hogy bár ötödik éve szülészet-nőgyógyászattal foglalkozom, itt mégis vannak olyan helyzetek, amikor nem tudom, hogyan döntsek, egyszerűen nem ismerem a helyi viszonyokat. A minap császármetszést végeztem és mivel a nő harmadik gyermeke, egyben második császármetszése volt, felmerült a sterilizáció kérdése. Ebbe a rokonság, illetve a férj beleegyezett, a nő viszont csak akkor, ha a gyermek fiú lesz. Tehát segítséget kértem Roopa-tól, ő azt mondta, azt kell csinálni, amit a férj mondott. Szóval, komolyan mondom, míg a gyerek meg nem született, imádkoztam, hogy fiú legyen, és szerencsére tényleg az lett. Így lelkiismeret furdalás nélkül el tudtam végezni a sterilizációt, nem kellett semmi olyat tennem, amit a férj akart, a feleség pedig nem.

Tegnap voltunk Suniléknál, meghívtak minket. Egészen hihetetlen emberek. Sunil felesége Joanna. Sunil 48 éves, sebész, 2 év megszakítással, amikor is Ausztráliában voltak, végig misszionárius kórházban dolgozott. Joanna tulajdonképpen labororvos, ezt a szakterületet választotta, hogy több ideje legyen a gyerekeikre, itt a Duncanban viszont ő az ultrahangos guru. Ezt a tudományát nem a könyvekből szerezte, hanem a gyakorlattal. Egy magyar kolléga járt itt kb. 1 éve, aki megmutatta neki az újszülöttek speciális trükkjeit, amiért nagyon hálás és alkalmazza is. Sunil nagyon szereti a zenét, tulajdonképpen látogatásunk célja is az volt, hogy tudjanak a Palkóval kicsit gyakorolni a következő fellépésre. Sunil zongorázott, Palkó gitározott, sorban egymás után átnézték a dalokat, amiket majd játszanak a templomi közönségnek. Nagyon szép volt. Én közben Joannával beszélgettem. Ő beleszeretett Sunilba, és ezért mindig követte oda, ahova ő ment. Három gyermekük van és azt mondták, hogy semmit nem sajnálnak az életükben, minden tökéletesen alakult. Beszélgettünk sok mindenről, valahogy még az állatorvosok is szóba kerültek. Azt mondta Joanna, hogy Biharban nem nagyon van állatorvos, hiszen az emberek is úgy halnak, mint a legyek.

Most értem vissza a szülőszobáról, és nagyon szomorú vagyok. Egyrészt, az egyik beteg az elvérzés előtt áll (szakmabelieknek: a Haemoglobinja 4 g/dl). Reméljük, hogy a hozzátartozók szereznek neki vért, különben megint csak imádkozhatunk érte. Ami ebben az esetben nem tudom, hogy fog-e segíteni. Másrészről, megszületett egy kislány, 1,6 kg-mal, kb. a 32. héten. A szülést a már emlegetett eklampszia miatt kellett beindítani, mivel az édesanya életveszélyes állapotban volt. Sajnos még vákuumot is kellett alkalmazni, hiszen az anyuka eszméletlen, ez sem tesz jót egy koraszülöttnek. Tulajdonképpen olyan rosszak az esélyei, hogy ezért is nem szokott Roopa császármetszést végezni ilyen esetekben. Tehát megszületett ez a csodálatos kislány, 21:30 körül és él. Betakarták egy zöld rongyba és ott fekszik a melegítő lámpa alatt. Odamentem hozzá és könnybe lábadt a szemem, sőt talán sírtam is, olyan kis szánalmas volt. Ennek a kislánynak Németországban és Magyarországon is minden további nélkül kiváló esélyei lennének az életben maradásra. Ezzel szemben ő itt fekszik egyedül, anélkül, hogy bárki törődne vele. A nővérek majd átviszik a gyerekosztályra, de erre eddig még senkinek sem volt ideje, és valójában a gyerekosztályon sem lesz senki, aki foglalkozni tudna vele. Ha valami szerencsésebb helyen született volna, már inkubátorban lenne, műszerekkel figyelnék az életjeleit, kapna gyógyszert, amivel könnyebben tudna levegőt venni. Ő viszont csak fekszik ott magában, és küzd azért, hogy ne a rettegett katmandui újságpapírban végezze. Ott álltam mellette és néztem, hogy hogyan erőlködik minden levegővételnél. Miért nem segít neki SENKI?

Ez még egy korábbi kép, de illik ide. Nem jut minden újszülöttnek lélegeztetőgép.

 

A műtőben a személyzet nagyon-nagyon kedves és vidám. Athonban, az egyik „műtősnő”, merthogy férfi, elég jól beszél angolul és beszédes, ezért sok mindent tudok róla, mert mikor operálunk, van időnk beszélgetni. 31 éves, szeretne megházasodni, most lett vége egy hosszú kapcsolatának. Református pap az apukája és habár Raxaulban nagyon jónak gondolja a lelki életet, hiányzik neki, hogy valami mást is lehessen itt csinálni. Amúgy a műtéteket kettesben szoktuk elvégezni a műtősnővel, ez is nagy különbség az otthoni viszonyokhoz képest, ahol minimum két orvos és műtősnő van. (Egyes német kollegáim szerint ennél kevesebb emberrel nem is lehet operálni.) Néha van egy harmadik tanuló vagy orvostanhallgató, aki leginkább csak hátráltatni szokott, de ez így van jól és (majdnem) mindig örülök is neki. A műtőben van még Pongi, ő egy 22 éves lány és nagyon ízletes csáj-t tud csinálni, amiből mindig engem is megkínál. Ott van még Onkle, aki anesztes nővér és a gerincvelői érzéstelenítést kb. ½ perc alatt szúrja meg. Mindig kérem, hogy tanítson engem is és én is szúrtam már néhányat. Meg néhányszor mellészúrtam és akkor ő segített. Azért szeretném megtanulni, mert sok hasonló helyen ez a szülész orvos feladata. Ez itt egy luxus, hogy van egy altató nővér. (Németországban persze elképzelhetetlen bármilyen műtét is altatóorvos nélkül.) A műtő jellegzetes hangulatát adja, hogy szól az indiai zene. Igazából talán valami keresztény zene, de ez persze nekem már csak azért sem tűnik fel, mert hindi nyelven van, a hangzása pedig egészen jó, de nem jellegzetes templomi. Majd lemásolok egy-két CD-t, hogy tudjam őket hallgatni, ha éppen a Duncan-ra gondolok, hogy lélekben, testben, teljes valóban ide tudjam majd magam képzelni. Csoda ez a hely, szeretnék majd visszajönni. Hogy mikor, azt még nem tudom, de ez majd elválik.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://basecamp.blog.hu/api/trackback/id/tr183337513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.10.29. 15:58:20

nem tudom, látjátok-e, az országok pont annyira elmaradottak, amennyire elnyomják a nőket...
süti beállítások módosítása