Nepál-India 2013

Kedves Barátaim! Tehát, külföldi gyomrokhoz illően, enyhén émelyegve, de alapvetően jól és jókedvűen számolok be nektek. A Duncan Hospital, mivel felismerte, hogy az egészsegügyi ellátás csak a megfelelő oktatás mellett hozhat eredményeket, alapított egy iskolát. Ez közvetlenül a kórház mellett van, és 700 indiai gyereket tanítanak benne. A könnyekig meghatódtam ma reggel, ahogy néztem a sok koszos, szakadt, egyenruhás gyereket, akik az iskolába baktatnak. Mint a levelemben is írtam, a kórház állapota elég rossz. A falak omladoznak, iszonyatos bűz terjeng több helyen és elég nagy kosz is van. A nyugati orvosi logikát itt csak részben és módosításokkal lehet alkalmazni. Az esetek nagy része, amikhez hívnak, komplikált és nagyon előrehaladott állapotú, szinte közhelyként hangzik ez. De azért mégsem reménytelen. Nagyon sok császármetszést csinálhatok, most már csak a műtősnő asszisztál nekem. És sokszor hívnak vákumszüléshez is, ha a nővérek nem tudják megoldani. Tegnapi rémálmom egy farfekvéses koraszülés volt, a 28. héten. Ez a baba ma reggelre meghalt. A halál itt mindennapos a gyerekosztályon. Ki milyen ok miatt. Az anyai halálozáson sokat javított a kórház, de természetesen ilyen is sokszor előfordul, bár amióta itt vagyok, még nem volt (bár egy anyuka majdnem elvérzett, a gyereke pedig meghalt).
A kollégák nagyon kedvesek és nagyon segítőkészek, igazán csodálom őket. Nemcsak az életfelfogásuk, de a tudásuk és tapasztalatuk miatt is. Nemcsak az általános ismereteik jók, de nagyon sokat operálnak is. Nagyon rendes tőlük, hogy segítenek a nyelvi nehézségek áthidalásában. Egy-két szót már megtanultam hindi nyelven, hiszen itt ez a fő nyelv, mint pl. hogy tik hee, ez annyit jelent, hogy minden rendben. La golla vagy valami hasonló, azt nyomj! és a lamba pedig azt, hogy vegyél nagy levegőt.