Bizony, indulunk. Mohan megkért a héten, hogy vigyek neki, pontosabban az egyik kollégájának egy kis fényképezőgépet. Tegnap megvettem... hátha akkor nem hagynak fent minket a hegyek között... Kérdeztem tőle e-mailben, hogy mennyire igazak a hírek, hogy a maoisták - a választási kampányra elköltött pénz pótlásaképpen - megint pénzt szednek a külföldiektől. Azt írta, hogy ő is hallott ilyen pletykákat, de szerinte nem jellemző a dolog. Mindegy, Gáborral már van némi rutinunk ebben... ha mgint csak olyan kisdobos maoistákkal találkozunk, mint 2 éve, akkor nem lesz probléma.

Aki követni szeretné az utunkat, az itt továbbra is megteheti. Kathmanduból értelemszerűen tudok majd írni, de elvileg ott csak egy estét leszünk, az ilyen első estékre pedig Mohan, a kinti emberünk, mindig beszervez egy remek vacsorát, így aztán lehet, hogy nem is lesz időm írni. Hétfőn fél 5-kor érkezünk meg Kathmanduba (helyi idő szerint), és még meg kell vennünk egy pár dolgot az útra, aztán 8 körül Mohan már biztos visz minket vacsorázni. Viccesek ezek a vacsorák, ülünk a földön, hozzák a helyi ételeket (finomak), s közben valami nepáli néptáncegyüttes helyi táncokat ad elő. Szóval pont olyan leszünk, ahogy az ember elképzeli a hülye túristákat külföldön. Ha tehetném, én ki is hagynám, főleg mivel már párszor végigültem a csinos nepáli lányok táncát, de nem akarom megbántani Mohant.

Kedden elvileg elindulunk az Annapurna felé. Onnan feltehetően már csak a műholdas telefonról tudok majd írni, ugyanúgy, ahogy tavaly. Tehát e-mailben hazaküldöm majd egy kollégámnak a rövid beszámolót, ő pedig - remélhetőleg - felteszi a blogra. Ha pár napig nem jelentkezem, az nem azt jelenti, hogy eltűntünk, hanem csak azt, hogy valami kis gond van az információáramlással, lemerült a telefon, beteg a kolléga, stb. Na jól van, ennyi elég is, majd Nepálból jelentkezem.