Szváziföldön kutya hideg van... talán ez az első jelentős benyomásom. De végül is tél van, miért ne lenne hideg télen? Ráadásul Mbabane 1100 méter köüli magasságon terül el jó néhány dombon. Kezdem hiányolni a fűtést spártai kis szobámból. Éjjel 14 C fok volt, úgyhogy szükség volt a hálózsákomra. Ma azt is megtudtam egy helyi sráctól, hogy 10 évvel ezelőtt nagy hó volt Mbabaneban télen, és mindenki azóta is azt várja, hogy hátha megint lesz. Nem tudok osztozni ebben a reményükben.
Reggel 5.45-kor keltem a Krugerben. Még sötét volt, fent voltak a csillagok, aztán ahogy elindultam a parkban, néhány pec alatt felkelt a nap, negyed 7-re teljesen világos lett. Fotóztam egy kicsit a napkeltét, aztán ahogy kivilágosodott, rácsodálkoztam a tájra magam körül. Úgy nézett ki, mintha egy tűzvész és egy forgószél pusztított volna a Krugerben, a növényzet kiégve, a csupasz fák kidőlve, kiforgatva. Lassan előkerültek az állatok is, először egy nagy elefántfenékre lettem figyelmes, néhány méterre az úttól, aztán észrevettem egy orrszarvút a kicsinyével. Majd sorban jöttek a kuduk, impalák, majmok. Egy kis tóban vizilovakat és krokodilokat fotóztam, de a nap fénypontja kétségkívül az volt, amikor a Lower Sabie táborhely melletti hídon egy sörényes hím oroszlán jött szembe velem, majd szépen elkocogott 1,5 méterre az autómtól. Kicsit később egy napozó nöstény oroszlánt is láttam egy sziklán, aztán 3 hiéna körözött a autó körül 10 percig. Lower Sabie-ban gyurgyalagot fotóztam, arra a fára szálltal le, ami alatt leparkoltam. Bezzeg otthon mennyit kell szenvedni egy nyavalyás gyurgyalag-fotóért... Sabie-ból a Skukuza nevű táborhelyre mentem, onnan pedig kifelé a parkból, a malelanai kapu felé. 1 órakor el hagytam el a parkot.
Malelaneból a mindössze 40 km-re levő Jeppe’s Reef nevű határátkelőhely felé indultam. Kora délután lévén az út melletti iskolákból százával özönlöttek ki a bordó, kék és zöld egyenruhát viselő gyerekek, emaitt időnként lassítanom kellett, de egyébként gyorsan haladtam a jó minőségű úton. A határon kb. 2 perc alatt átjutottam, és elindultam Mbabane felé. Az első benzinkútnál megtankoltam, és kedélyesen elbeszélgettem a benzinkutassal, aki tudta, hogy hol van Magyarország... nem biztos, hogy minden magyarországi kutas tudja, hogy hol van Szváziföld. Ez a kis ország gyönyörű természeti adottságokkal van megáldva, ezt hamar megállapíthattam, minden irányban hegyeket láttam, ahogy autóztam. Az ország legmagasabb pontja kb. 1800 méter. 4 óra körül érkeztem meg a nyüzsgő és zajos Mbabane-ba, majd 4.10-kor már el is hagytam... mivel ez egy kicsi város (kb. 60 ezer lakossal), hamar átszaladtam rajta, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már kifelé tartok... fogalmam nem volt, hol lehet ez a Grifter’s Lodge, ahol Jenniferrel találkoznom kellett. Végül aztán, némi keresgélés és szerencsétlenkedés után megtaláltam. Egy kedves fekete lány fogadott, azóta sikerült megjegyeznem a nevét is: Nonhlanhla, ami – mint elmondta - annyit jelent, hogy szerencsés. A vezetékneve egyszerűbb: Shoulder, ami ugyebár egy angol szó, és annyit jelent, hogy váll. Tehát Szerencsés Váll a mosolygós lány neve. Jennifer éppen két szvázi fiatalemberrel beszélte meg a következő napok programját, nagy örömmel üdvözölt, amikor megérkeztem. A szobám meglehetősen spártai, semmi nincs benne, csak egy ágy. A Grifter’s Lodge egyébként mindenféle segélymunkások törzshelye, de főleg amerikaiak lakják, amennyire meg tudtam állapítani. Épp csak annyi időm volt, hogy egy kis rendetlenség előidézésével lakályosabbá tegyem a szobámat, aztán elmentünk vacsorázni, Jenniferrel és egy Meredith nevű másik amerikai lánnyal. A Finesse nevű étterem, ahová mentünk, nyugodtan lehetne a világ bármelyik városában, elegáns volt és drága. Jennifer Minnesotából, Meredith Georgia-bol jött. Jennifer 12 évvel ezelőtt dolgozott itt 2 évig önkéntesként, matematikát tanított. Meredith szintén önkéntes, ő a HIV-vírussal és az AIDS-szel kapcsolatos előadásokat tart, már egy éve van itt. Vacsora közben csatlakozott hozzánk egy Buti (?) nevű jól öltözött helyi srác, aki segíti Jennifer itteni munkáját. Vidám fickó, elegáns bőrdzsekiben. A beszégetés közben szégyenlősen megkérdezte, hogy mit csinálunk augusztus 3-án 11.30-kor. Nagy nehezen aztán elárulta, hogy akkor lesz az eljegyzése, amelyre szeretettel meghív mindannyiunkat. Ennek kapcsán elmesélte, hogy az eljegyzés után milyen fontos feladat vár rá: meg kell egyeznie a menyasszony apjával, hogy milyen kártérítést fizet neki azért, hogy elveszi tőle a lányát. Az átlagos összeg 15 tehén, de nyilván sok mindentől függ a kemény alkudozás során kialakuló végredemény. Hogy a jövőbeni családtagok ne bántsák meg egymást rögtön a kapcsolat kezdetén, mindkét fél egy-egy képviselőt jelöl ki, azok vitatkoznak és alkdoznak helyettük. A menyasszony családja is ad ajándékokat a vőlegény családjának, így aztán Buti szerint a végeredmény az, hogy mindkét félnek majdnem ugyanannyiba kerül a házasság. Egy tehén ára egyébként kb. 2500 emalangeni, azaz nagyjából 50 ezer forintnak megfelelő összeg. Az emalangeni (ejtsd: imlangeni) szváziföldi fizetőeszköz a dél-afrikai randhoz van kötve, azaz mindíg ugyanannyit ér, mint a rand. Megkérdeztem Butit, hogy mi történik a tehenekkel, ha válásra kerül sor. Kaján mosollyal felelte, hogy itt nem válnak el az emberek, alacsony a válással végződő házasságok aránya. Talán azért van ez – mondta mosolyogva – mert itt a szeretet ereje egyesíti az embereket a házasságban... Hmmm... nem tudom. Egy szó sem esett a lakosság 42 %-át érintő HIV-vírusról és AIDS-ről, és arról sem, hogy esetleg ezek miatt nincs sok válás. Délután egyébként a városban egy HIV-vel és a szexuális szokásokkal kapcsolatos óriásplakáton azt olvastam „Jesus is your safety”, azaz „Jézus a biztonságod”. Ha már a HIV-vírusról és a biztonságról van szó, szerintem inkább az óvszerre kellene koncentrálni.
