Már csak néhány nap van az indulásig, sűrűsödnek a programjaink. Tegnap orvosi összejövetel volt, finom fűszeres rizst kaptunk vacsorára. Ma Palkó Suniléknál próbált a vasárnapi fellépésre, én Roopához mentem át. Holnap délelőtt elmegyünk a városba egy-két ajándékot venni. Van egy cukrászda, ott veszek egy doboz édességet a műtős személyzetnek, és a szülőszobára. Holnap a délutáni istentisztelet után Matthew-hoz, a kórház igazgatójához vagyunk hivatalosak, és közben este még az ausztrál pár búcsú bulijára is be kellene néznünk. Hétfő este pedig újfent Roopáékhoz vagyunk hivatalosak.

A mai nap nagyon fárasztó volt. Sajnos az egyik betegünk, akit múlt héten operáltunk rosszul lett. Mármint annyira rosszul, hogy majdnem meg is halt. De szerencsére csak majdnem, viszont újra meg kellett operálni. Igazából nem hiszem, hogy az én hibámból lenne ilyen kritikus állapotban, de azért ez lelkileg és fizikailag is megterhelt. Aztán most este még be kellett menjek néhány dolog miatt. Többek között egy császármetszést csináltunk. Illetve behoztak egy 7 éves kislányt, akit megerőszakoltak. Altatásban össze kellett varrni a sérüléseit. Szegény kislányt nagyon sajnáltam, most is majdnem elsírtam magam. Ilyen esettel még nem volt dolgom. Nem sírt, szótlanul hagyta, hogy megnézzem mi történt vele. Aztán bevittük a műtőbe. Amíg elaltatták ott álltam mellette, már az anyukája sem volt vele. Nézett jobbra és balra a nagy barna szemeivel. De nem sírt. Akkor kezdett sírni, amikor megszúrták a kezét, de utána hamarosan már aludt is. Akkor felfektettük a műtőasztalra, lemostuk a vért a lábáról és hozzákezdtünk a műtéthez. Fog az ügyről jelentés készülni. De nem hinném, hogy a kislány bármiféle pszichológiai támogatást fog kapni. A családja meg sem akarta mondani, hogy mi történt vele. Azt mondták, hogy a biciklivel esett el.

Viszont történnek jó dolgok is. Roopától kaptam ajándékba egy gyönyörű lila színű szárit. Holnap már készülhetnek is a képek róla!