Sziasztok. Hát, túléltem a vonatutat és megérkeztem Raxaulba. Az utazás kicsit több mint 24 óráig tartott, és igazán érdekes volt. Az éjszaka hosszú, kényelmetlen és hangos volt. Ma 11-kor megálltunk Gorakhpurban, ahol rengeteg ember leszállt, onnantól kezdve egy kicsit kényelmesebben utaztam. Szemben velem egy nagyon kedves és beszédes fiatalember ült, elméletileg angolul beszélt, de alig egy-egy szót értettem abból, amit órákon keresztül magyarázott. Raxaul egy igazi porfészek, soha nem jártam még ehhez hasonló helyen sem. A Duncan Hospital viszont egy viszonylag nyugodt területen különül el. Van egy vendégház, itt laknak a külföldiek, számuk aktuálisan 10-12 lehet, van nővér, szülésznő és néhány orvostanhallgató, az emberek jönnek-mennek. Van, aki már csak a diplomájához szükséges szakdolgozatot írja, és már nem is jár be a kórházba. Van itt egy német szülésznő is, aki elég megdöbbentő dolgokat mesél, de erről majd akkor írok, ha már én is láttam valamit. A vendégházban van szakács, aki estére kontinentális ételt főz, azaz rengeteg párolt zöldséget és valami húst hozzá. Ma este rendkívül éhes voltam, mert az útra vásárolt kekszemet már tegnap este megettem és mára csak 2 banánom maradt. Amúgy a vendégházban van reggeli, ebéd, vacsora, a városi piacon pedig lehet venni minden mást, ami az embernek kell, hogy ez hogy néz ki, arra nagyon kíváncsi vagyok. Internet a könyvtárban van, azaz abban a szobában, ahol vannak könyvek, onnan írok most nektek.